• Orrplasztika (Rhinoplastica)

    Az arcunk részeinek vonzereje nagyobb, mint gondolnánk.
    Sokat halljuk ezt a mondást: "Nem számít a külső..." de ezzel csupán azok a kevésbé attraktív emberek próbálják nyugtatni magukat, akik beletörődtek abba, amit a természet adott nekik. A valóságban viszont igen meghatározó a külső - első sorban talán az arc - különböző kapcsolatok kialakításban, akár társas jellegű akár munka szempontjából, amely sokszor a sikerhez vezető út is egyben.
    A legtöbbször, amikor először találkozunk valakivel már az első pillanatban ismeretlenül is, de ösztönösen kialakul egy kép is a másikról: rokonszenves, szimpatikus-e az illető és hogy saját lelki alkatunkhoz mennyire illeszkedik. Az első pillanatban tekintetünk arra fókuszál, ami a legjobban vagy a legkevésbé tetszik a másikban.
    Az orrunk ebből a szempontból kiemelkedő jelentőséggel bír, hiszen arcunk talán ettől válik a legmeghatározóbbá. Általa az arc lehet erős, markáns, vagy lágy, harmonikus vagy diszharmonikus, kemény, karakteres vagy éppen finom vonalvezetésű. A harmónia megteremtésében segít az orrplasztika is, melynek célja, hogy mindenki megtalálja, megteremthesse a maga számára legideálisabb orr formai világát. Az orrplasztika segítségével a negatív önképpel rendelkező páciensek visszakaphatják pozitív önértékelésüket, magabiztosságukat; mindazt, amit a serdülőkor kezdetével vagy esetleg egy betegség vagy baleset árán veszítettek el. Az elégedett emberek sokkal hamarabb és könnyebben érhetnek el sikereket életükben. A pozitív énképtől nyitottabbá, boldogabbá, kiegyensúlyozottabbá válnak, kisugárzásuk megváltozik. Sokkal pozitívabbak lesznek és környezetüktől is sokkal gyakrabban kapnak vissza pozitív válaszreakciókat, melyek tovább erősítik saját maguk pozitív megítélését. Az orrplasztika tehát nem egy öncélú beavatkozás: soha sem az a cél, hogy egy tökéletes orrot varázsoljunk a páciensek arcára, hanem az, hogy a lehető legharmonikusabbá válhasson az arc általa.

    Az orr formáját meghatározó tényezők:

    • lehet örökölt vagy
    • szerzett: nagyon gyakran torzíthatja például gyermekkori sérülés, törés, deformálódás, vagy fejlődési rendellenesség
    Az eltérés lehet:
    • méretbeli, (túl nagy, vagy éppen túl kicsi)
    • alaki, (kampós, ferde, csúcsos, tömpe, horgas, széles, lapos stb.)
    • anatómiai (pl.: orrsövényferdülés, aszimmetria)
    A panaszok lehetnek:
    • esztétikai jellegűek - Az orr esetleges deformitásai nem csak a mindennapi életet, de az önértékelést is negatívan befolyásolhatják.
    • funkcionális jellegűek (pl. nehezített légzés)
    Az orrplasztika rendkívül jó eredménnyel képes korrigálni ezeket a deformitásokat.

    Az orrplasztika menete:
    1. - Az orrplasztikai műtétet megelőző konzultáció:

      Az orrplasztika nem tartozik a legegyszerűbb plasztikai beavatkozások közé, hiszen alapos tervezést és megfelelő mennyiségű gyakorlatot igényel. Ugyanakkor kiváló szakemberekkel, megfelelő orvosi felkészültséggel, a szép eredményeknek köszönhetően egy életre szóló elégedettséget lehet elérni.

      • A műtétet minden esetben egyénre szabott konzultáció előzi meg, ahol a szakorvosi vizsgálat során meghatározható a probléma forrása, és tervezhetővé válik a várható végeredmény megismerése, az arc karakterének változása.

      Fényképfelvételek készülnek az arcról különböző nézőpontokból, majd a számítógépes korrekció segítségével szemléltethetővé válik, hogy a páciens milyen esztétikai eredményre számíthat az orrplasztikai műtéti beavatkozás után.

      Rendkívül fontos, hogy a páciensek reális elvárásai legyenek az orrplasztika műtét eredményét illetően (nem lehet minden elképzelést megvalósítani, hiszen az orrplasztikai eljárások lehetőségei sem korlátlanok: mindig az egyén „hozott” adottságaitól függenek)! Az is nagyon fontos, hogy az orrplasztika igénye saját, belső elhatározásából történjen és ne külső nyomás, befolyásolás hatására, hiszen a célja az egyén önértékelésének, önképének (és nem külső megítélésének) javítása!

    2. - Az orrplasztikai műtéti beavatkozás:

      Az orr porcos és csontos részből áll. Belsejét csillószőrökkel borított nyálkahártya borítja. Felszínét faggyú- és verejtékmirigyekkel sűrűn ellátott bőr fedi. Az orrplasztika érintheti a porcot, a csontot - vagy mindkettőt.

      Az orrplasztika szempontjából megkülönböztetünk:

      Részleges orrkorrekciót: amikor plasztikai sebészeti beavatkozás csak az orr porcos részeit, az orrcsúcsot, illetve az orrszárnyak lágy részeit érinti.

      Teljes orrkorrekciót: amikor az orrplasztikai beavatkozás az orr a csontos és a porcos vázát, illetve a hozzá tartozó lágy részeit is érinti.

      Az orrplasztikai műtéti eljárás szempontjából megkülönböztethetünk nyitott- és zárt orrplasztikai eljárásokat.

      - Zárt orrplasztika (ez az elsődlegesen – primer – alkalmazott eljárás) esetében a plasztikai sebész az orr bőrének megsértése nélkül, az orr belső nyálkahártyáján ejt bemetszést mikrofűrész, orrendoszkóp, illetve lézer segítségével. Az orr csontos és porcos vázát megkisebbíti, az elemeket helyére teszi, és rögzíti.

      A zárt orrplasztikai műtét közben az orrnyílásokba tamponok kerülnek, amelyek a műtétet követően is bent maradnak, így a későbbiekben egy rövid ideig csak szájon át lehet majd lélegezni. Az orrplasztikai műtétet követően egy az orr külső felületére helyezett, speciális „gipszsín” kerül, ami rögzíti az elért eredményeket. Ezek a műtétet követő 1 hét múlva távolíthatók el leghamarabb. A belső varratok felszívódó varróanyag felhasználásával készülnek, így ilyen esetben varratszedés nem szükséges. Zárt orrplasztikai műtéttel korrigálható az orr legtöbb esztétikai hibája, így pl.: orrsövényferdülés, orrtörés utáni deformitások, púpos, illetve homorú orrhát, széles orrnyereg, a kiemelkedő orrcsúcs egyes esztétikai hibái, stb.

      - Nyitott orrplasztika csak ritkán (másodsorban – secunder - alkalmazott eljárás), abban az esetben alkalmazott eljárás, amikor zárt orrplasztika alkalmazása nem elegendő a probléma megoldásához. Ilyen esetek például az orrcimpát érintő problémák, egyes fejlődési rendellenességek, a súlyosan deformált, torzult orr, az esetleg korábban már operált, „elrontott” vagy nem jól elvégzett orrplasztikai műtétek következtében kialakult problémák, vagy speciális (pl. szilánkos) törések, „megsemmisült” orr esetei.
      A nyitott orrplasztikai beavatkozások során a külső metszéseket jellemzően az orrszárnyak tapadási helyénél, az arc bőrével való találkozása helyén lévő természetes barázdában, illetve a két orrnyílást elválasztó bőrhídon végzik el. Míg az orrszárnyaknál egy apróbb bőrkimetszés, addig a bőrhídon csak egy 3-4 mm-es metszés történik, melyek nyomai orrplasztikai beavatkozások után vékony hegvonalként jelentkeznek és idővel elhalványodnak.
      Előfordulhat, hogy a nyitott orrplasztikai beavatkozást indokolja a kialakult állapot pontos anatómiai viszonyainak feltérképezése is, mert ebben az esetben az orr porcos és csontos alkotóelemeiről a bőrt szélesebben és jobban felszabadítva nagyobb feltárásból végezhető el az orrplasztikai műtét.

      Az orrplasztikai műtétek típusai:

      • orrplasztika - orrhát korrekciók: a púpos vagy homorú orrhát korrekciója általában nem végezhető el önmagában, más orrplasztikai beavatkozásokkal történő kiegészítés nélkül, mert az orrhát megváltoztatása után az orr szemből nézve sokkal szélesebbnek vagy keskenyebbnek tűnik. Ezért ezt a beavatkozást rendszerint az orrnyereg plasztikai műtéte (rendszerint az orrnyereg keskenyítése), illetve az orrcsúcs átformálása követi.
      • orrplasztika - orrcsúcs korrekciók: az orrcsúcs porcos részeinek korrekciójával szépen korrigálhatóak a kiálló orrcsúcs, lógó orrcsúcs, pisze orr, "bohócorr", orr aszimmetria jelentette esztétikai problémák.
      • orrplasztika - ferde orr, görbe orr korrekciók: műtéti megoldása megegyezik az orrsövényferdülésnél végzett technikákkal.
      • orrplasztika – nagy, vagy horgas orr korrekciók: ez a jellegű probléma az arc jelentős esztétikai torzulását okozza. Ha az elváltozáshoz orrsövényferdülés is társul, akkor komplex, ún. septo-rhinoplasztika végzése indokolt.
      • orrplasztika - nyeregorr: sérülés vagy veleszületett ok miatt az orrháton V-alakú besüppedés, esetleg hiány alakulhat ki. Orrhát implantátummal, csontléc beültetéssel, vagy egyéb módon korrigálható.
      • orrplasztika - részleges vagy teljes orrhiány: az orr részeinek, vagy egészének pótlásakor elsősorban saját „anyag” (pl. fülrészlet, vagy felkar-, homlok-, arc-lebeny), másodsorban szövetbarát műanyag (pl. szilikon), implant alkalmazására kerül sor.
      • orrplasztika - borrvirágos orr (rhinophyma): leggyakrabban a 30-as 40-es életkor közötti életszakaszban jelenik meg, azon belül is kiemelkedően gyakori a szőke hajú, kék szemű, világos bőrű embereknél. Ha elég korán történik a felismerése, kezeléssel lassítható a vörösség kialakulása. Kezdetben a vörösség csak néhány óráig marad meg az arcon és az orron, később tartóssá válik. A véredények tágulata láthatóvá válik az arc és az orr bőrén. Később az arcon csomócskák és pörsenések fejlődnek ki. Plasztikai sebészeti korrekciója az orrhát bőrének egy esztétikai egységben történő teljes eltávolítását és saját bőrrel történő cseréjét, illetve pótlását jelenti. Jó eredményekkel szolgálhat például a lézeres „leégetés”, illetve az ezt követő hámlasztás is.
      • orrplasztika – orrsövényferdülés esetén is: amely kevésbé esztétikai, inkább funkcionális problémát is jelenthet. Az orr az orrplasztikai műtét után esztétikailag is vonzóbbá válik ill. légzési problémák is megszűnnek. A súlyos orrsövényferdülés minden esetben műtéti beavatkozást igényel, ebben az esetben ugyanis az orrnyálkahártya szinte mindig gyulladásban van, amire hosszútávon az orrcsepp nem nyújt elegendő megoldást. Az orrplasztikai műtét során az orr csontos, porcos vázáról felpreparálják az orrnyálkahártyát, majd eltávolítják a görbe orrcsontot és az orrporc felesleges részét. A megmaradó részt kiegyenesítve az arc képzeletbeli szimmetriatengelyéhez igazítják, ezt követően az orrnyálkahártyát visszahelyezik és az orr ebben a korrigált helyzetben kerül rögzítésre.
      • orrplasztika - orrtörés: leggyakoribb okai közlekedési-, illetve sportbalesetek. Az orrtörés során a törött orrcsont darabok oldalirányba elmozdulhatnak, besüppedhet az orrhát. Gyakorta előfordul, hogy az orrtörés mindkét oldalsó orrcsontot, illetve az orrsövényt is érinti, ilyenkor kombinált műtétre van szükség. A balesetet követően, az orrcsúcs és orrcsont közötti területen jelentkező görbület az orr porcos részei sérülésének a következménye lehet. Az orrplasztika során természetesen lehetőség nyílhat az orrhiánynál leírt saját szövet, illetve porc, valamint idegen, szövetbarát anyagok felhasználására is.

        (Fontos: orrtörés esetén érdemes 3 napon belül keresi fel a plasztikai sebészt, mert az lényegesen egyszerűbbé teheti az orrkorrekciót, az orr plasztikai műtétjét. Az orr sérülését követő néhány napban az elmozdult orrcsontok helye még könnyen visszaállítható az eredeti orrformának megfelelően – rendszerint helyi érzéstelenítés mellett is - így sok esetben elkerülhető az komolyabb orrplasztika műtét. A nem megfelelő helyzetben összeforrt orrcsontokat ugyanis ismét részeire kell bontani hogy aztán a megfelelő helyzetbe helyezve, visszaállítható legyen az eredeti, vagy az eredetinél esztétikusabb orrforma. Az orrtörés jelei: orrtörést követően, fél órán belül bedagad, beduzzad az orr, ami elrejtheti a törés következtében jelentkező orr alakváltozást. Mivel az orrtörés gyakran nem látható, leginkább csak a szakember tudja felismerni tapintással)
      Az orrsövényferdülés probléma megoldása nem plasztikai sebészeti feladat. De amennyiben orrsövényferdülés áll fenn, akkor az orrplasztikával egy lépésben lehet elvégezni a sövény korrekciós műtétjét is. (Orrsövényferdülés mellett elvégzett orrplasztikai műtétek esetében az orrsövény korrekciója mellett az orr plasztikai sebészeti korrekciója is megtörténhet. Az orrsövényferdülés esetében az orr porcos alkotórészeit a korrigált csontos részhez igazíthatják, az orralapot keskenyíthetik. Az éles csontszéleket lereszelhetik, a hiányzó részeket saját szövettel, vagy szövetbarát műanyaggal pótolhatják, a törött orrot helyreigazíthatják, az esetleges a bőrtöbbleteket lézerrel vagy szikével eltávolíthatják.

      Az orrplasztikai beavatkozások korszerűbb eszközökkel is végezhetők.

      Lézeres műtétek, lézeres kezelések, lézersebészet

      Az orrdugulást okozó orrpolipot, orrsövényferdülést, az orrüregi összenövéseket lézeres technikát alkalmazva sok esetben ambulánsan, orrtamponálás nélkül is meg lehet operálni: az orrüreget szűkítő elváltozások - az orrnyálkahártya felületi érzéstelenítése után, az orrnyílásba helyezett endoszkópos ellenőrzés mellett - akár száloptikás lézerrel is műthetők.

      A lézersebészet egyáltalán nem, vagy csak sokkal kisebb fájdalommal jár, műtét utáni fájdalom sincs, a gyógyulás időtartama is jóval rövidebb, mindössze 7-10 nap, a műtétet követő 2-5. naptól a páciensek általában munkába tudnak állni. A műtétet követő napokban még enyhe orrfolyás, ezt követően, 5-10 napig orrdugulás észlelhető. A lézeres műtétek utáni panaszok csökkentésére speciális gyógyszerek, orrfolyást csökkentő szerek állnak rendelkezésre.

      Az orrmelléküregeket érintő orrplasztikai műtéteknél is használhatók lézeres és endoszkópos technikák. Ezen eljárások nagy előnye, hogy a páciensek általában a műtét napján elhagyhatják a klinikát és a műtétet követően az orr tamponálására sincs szükség.

      Horkolás esetén is van lehetőség lézerrel asszisztált plasztikai sebészeti műtétet végezni (lágy szájpad, orrsövény, nyelvcsap műtétek). Az ilyen jellegű lézeres műtétek általában inkább helyi érzéstelenítésben végezhetők. Időtartama mindössze 15-30 perc. A műtétet követően a páciens gyakorlatilag azonnal hazamehet, egy hétig nyelésnél jelentkezhet fájdalom, ami azonban fájdalomcsillapítóval nagyon jól enyhíthető.

    3. - Az orrplasztikai műtétet követő kontroll:

      Műtétet követő egy hét múlva kerülhet sor a gipszsín és az esetleges öltések eltávolítására. Egy-másfél hónap múlva újabb ellenőrző vizsgálatra kell jelentkezni. Ekkor fényképek készülnek és dokumentálásra kerülnek az elért esztétikai és funkcionális eredmények.


    Eredmény

    Az életkor múlásával az öregedési folyamatok minden testrészünkre kihatással vannak, így mind a gravitáció, mind a szövetek víztartalmának és rugalmasságának csökkenése befolyásolja majd arcunk vonásait, ekkor lehet létjogosultsága az orrplasztikának, mint fiatalító műtétnek.
    Az orrplasztika által a páciensek egy új, az archoz jobban harmonizáló, kifinomultabb karakterű, fiatalosabb arcot kaphatnak eredményül, magabiztosabbá válhatnak, önbizalmuk, önképük és önértékelésük pozitív irányú változását eredményezve. Az orrplasztikai műtétet követően esetlegesen még látható műtéti hegek szépen elhalványulnak, majd szinte tejesen láthatatlanok lesznek.
    A sikeres orrplasztika eredménye végleges és a műtétet követő, teljes életen át tartó időszakra pozitív kihatással lesz.

    Mikor érdemes elvégezni a műtétet?
    • A kifejlett arcméret csak körülbelül 17 éves korában éri el a felnőtt ember (ez nőknél korábban, férfiaknál később következik be. Ezt megelőzően nem érdemes orrplasztikai műtétet végezni, mert az orrnak az archoz kell idomulnia és azzal kell harmóniába kerülnie. Az orrplasztikai műtétet tehát csak 17 éves kor után szokták javasolni. Figyelembe véve azonban azt a tényt, hogy az orr az egyetlen olyan testrészünk, amely életünk végéig növekszik, az orrplasztika szükségessége bármely későbbi életkorban is esedékessé válhat. Talán a folyamatos parányi orrnövekedés az oka annak is, hogy ennek a műtétnek a végeredménye alakul ki a leglassabban. Éppen ezért az esetleges újabb orrplasztikai műtét, egy évnél előbb, semmiképpen sem javasolt.
    • A másik eset, amikor az idő előre haladtával és bőrünk megereszkedésével, orrcsúcsunk is egyre lejjebb kerül. Ezért általában ha arcfiatalító műtétre kerül a sor, annak kiegészítőjeként (bár nem minden esetben ) az orrcsúcs megemelését is szokták javasolni
    Mikor éri el végleges formáját az orr műtét után?

    Az előzetes orvos-beteg konzultáció során megtervezett orr, a végleges formáját kb. 1 év múlva éri el, hiszen az orrban lévő porcos és lágy részeknek ennyi időre van szükségük a megtapadáshoz, végső helyük megtalálásához, valamint a bőr tökéletes idomulásához. Ez persze nem jelenti azt, hogy az orrplasztika esztétikai végeredményére 1 évet várni kellene: az orr a műtét típusától függően akár már a műtétet követő hónapban elnyerheti közel végleges esztétikai megjelenését.

    Mekkora fájdalommal jár az orrplasztika műtét?

    Általában altatásban történik, de kismértékű korrekció esetén (orrcsúcs) helyi érzéstelenítéssel, közvetlenül a műtéti területbe adandó érzéstelenítő injekció beadásával is fájdalommentesen végezhető. A kellemetlenségek inkább a műtétet követően kell elviselni a kötések a sín, illetve a gipsz viselése miatt. Az orrplasztikai műtéteket követő fájdalmak, ha azok jelentkeznek, fájdalomcsillapítókkal nagyok jól csillapíthatók.

    Mire kell odafigyelni orrplasztikai műtét után?

    Mint általában az összes műtét után, az orrplasztika után is kíméletes életmód és sok pihenés javasolt.
    Műtét után pár napig nem szabad lehajolni, emelni, szaunába, szoláriumba menni, alkoholt fogyasztani, dohányozni, kerülni kell a poros, meleg környezetet és nagyon fontos, hogy nem szabad orrot fújni. A páciens 2-3 napig még érezhet fájdalmat a beavatkozás helyén, természetesen a szokásos fájdalomcsillapítók használata megengedett. Mivel a légzésben nehézségeket okozhat a beavatkozás következtében kialakult duzzanat, a levegővételt az első napokon az orr helyett a szájon át kell végezni. Fizikai terhelés 6 hétig kerülendő.

    Műtéti idő: egyéntől és a műtét típusától függően, 1-3 óra.
    Klinikai kezelés időtartama: Általában egy napos klinikai megfigyelés ajánlott éjszakai benntartózkodással.

    Műtét után előforduló elváltozások, elszíneződések:


    A műtét következtében, a bőrön megjelenő elszíneződések 8-10 nap alatt múlnak el teljesen. a behelyezett orrtamponok 24 óra elteltével távolíthatók el, gipszsín viselése közel 7 napig tart. A szem körül esetlegesen megjelenő duzzanatok 10-15 nap alatt szívódnak fel, így a "szalonképes" megjelenés az orrplasztika műtét elvégzését követő 3. héttől várható.

    Esetleges szövődmények:

    Mint minden más orvosi beavatkozásnak, így az orrplasztikai műtétnek is lehetnek szövődményei.
    • Korai szövődmény lehet az utóvérzés, gyulladás, melynek megoldásáról azonnal gondoskodik a kezelőorvos.
    • Késői, ritka szövődményként előfordulhat: szűkület, ideiglenes érzéskiesés, légzési nehézségek, rossz hegesedés, aszimmetria.

    Kérdése van? Visszahívjuk Önt!


    Adja meg telefonszámát, visszahívjuk Önt!!
    Az Ön neve
    Az Ön telefonszáma
    Az Ön e-mail címe
    Az Ön üznete